SPACE AGE
Nem kis meglepetéssel szemléltem a 458-as első fotóit. A várakozás nagy volt, mégiscsak a Ferrari legnagyobb darabszámban értékesített modelljéről van szó, amely elrendezésében is igyekszik a Forma-1-es felmenőket eszünkbe juttatni, nevezetesen az egyetlen középmotoros típus (az aktuális kínálatban).
A 360-assal sikerült tökéletes arányú sportkocsit alkotni, hivalkodó szárnyak és spojlerek nélkül, izgalmas, legendás elődöket idéző domborulatokkal, letisztult, egyedi és különleges formatervvel, amit ebben a kategóriában el is várunk. A 430-as szépen vitte tovább ezt a kicsit retrós, de hatásos formavilágot, valamivel szebb orral és kissé kevésbé sikerült farral.
Ezek után a 458 formaterve már-már mellbevágó.
Az nyilvánvaló, hogy Maranellóban felhagytak a múltba révedezéssel, ebben a típusban már csak nagyon hunyorogva vélhetjük felfedezni a Dino vagy a 308 hullámait. Első látásra sugallja, hogy a lemezek alatt a jövő technológiája lapul. Modernet akartak alkotni, de szerintem kicsit túllőttek a célon. Mintha tévedésből nem az új típust, hanem az az után következőt mutatták volna be.
Nekem túl nagy ez az evolúciós ugrás. Bár rengeteg az izgalmas részlet, mint a középen kivezetett hármas kipufogó, vagy az első sárvédő légcsatornái, sőt, a lemezek domborulatairól itt-ott a Forma-1-es autó karosszériájára asszociálhatunk, összességében mégis olyan űrsikló szerű lett. Az utastér pedig még ráerősít erre az érzésre. Kár volt ennyire demonstratíve szakítani az elődökkel.
A nagy formatervezési újításnak köszönhető az új első lámpa design, ettől az autó elölről leginkább a Smart Roadsterre emlékeztet a kettes Punto köténylemezének fekete betétjével kombinálva. Hátul már harmonikusabb a látvány és az oldalnézettel is meg lehetne barátkozni, ha nem láttuk volna, hogy a 360 és a 430-as mennyivel arányosabb. A 458-nál nem sikerült tökéletesen a tető és a hátsó rész találkozása. Az amúgy inkább kecses és lapos forma ezen részén túl sok a „hús”, szinte torlódnak a lemezek, optikailag túlsúlyos és az autó többi részéhez képest olyan eldolgozatlan.
Más járműveknél ilyesmit talán észre sem veszünk, de egy Ferrari több mint egy autótípus, inkább a Playboy címlaplányaihoz hasonlíthatnánk akiknél nem lehet kompromisszumot kötni: ami elérhetetlen az legyen tökéletes! És valljuk be, ebben az árkategóriában nem túlzott elvárás, hogy a termék minden tekintetben a legkiválóbb legyen.
Valószínű azon kevesek, akik megengedhetnek maguknak egy Ferrarit tényleg valami különlegességet kapnak a pénzükért. Nincs még egy márka amely ilyen jól tudna manipulálni, nincs másik autógyár amely termékeinél ennyire közel éreznénk a versenypályát.
Habár sosem vezettem Ferrarit, csak mások élményeire támaszkodhatom, mégis megbabonáz. A feeling, amit pontosan megfogalmazni is nehéz: a hátsó ablakon keresztül megcsodálható gyönyörű motortér, a parányi sportkormány, a hatalmas kerekek és fékberendezések, az F-1 váltófülek (régebbi típusoknál a nyitott kulisszás kéziváltó), és az a motorhang amiről megint csak a Forma-1 jut az eszünkbe. A manettino, a maga egyszerű zsenialitásával - egy innováció ami előtt csak kalapot lehet emelni. A tesztek tanúsága szerint mechanika és elektronika még nem élt harmonikusabb házasságban soha ezelőtt. Sikerült a különböző rendszereket tökéletesen integrálni, amelyek támogatása nélkül aligha uralhatna egy átlagember 570 lóerőt.
Kiforrott sportkocsi kiugró gyengeségek nélkül.
Végül meg kell emlékezni a Forma-1-ben eltöltött évtizedekről ami szintén jót tesz a Ferrarik nimbuszának.
Van valami, ami a versenysportban lényegtelen, de egy luxuscikknél korántsem az: a csomagolás. A korábban már emlegetett formaterv, az attraktív fényezések és a kínos precizitással megvarrt makulátlan bőrkárpitozás, hogy azoknak is csurogjon a nyála akik amúgy nem rabjai a félverseny technikának.
Mindez együtt lehet a Ferrarik vonzerejének receptje.
A 458 is egy vonzó típus, csak formailag túl radikális, bár nyilván sokaknak pont ezért tetszik.
