HTML

Ferrariszubjektív

Friss topikok

488 Pista - első képek

s.benegúz 2018.02.21. 13:39

Ferrari-488 Pista-2019-1600-01

Megérkeztek az első információk a 488 GTB sportváltozatáról, amit ezúttal Pista-nak keresztelt a Ferrari. A hivatalos kommüniké szerint az új modell átmenet az utcai berlinetta és a versenypályára szánt 488 GTE között.
A módosított 3.9 literes erőforrás teljesítményét 720 lóerőre tornászták fel, ezzel a Pista minden idők legerősebb utcai V8-as Ferrari-ja. A nyomaték minden fordulatszám tartományban magasabb mint a 488 GTB esetében, és a verseny feeling-et fokozandó arra is figyeltek, hogy a kipufogó hangolása is eltérjen a donor modelltől. A sportosabb arculathoz ércesebb és hangosabb kipufogó dukál. A kiemelkedő menetteljesítményekhez sok egyéb módosítás történt: 90 kilogrammal csökkentették az öntömeget, módosították a karosszéria körüli légáramlást, ennek következtében alaposan megváltozott az autó megjelenése és nem mellesleg 20%-kal növekedett a leszorítóerő. Először alkalmazzák az un. Ferrari Dynamic Enhancer-t, ami egy számítógép vezérelt féknyomásszabályzó, a Side-Slip Angle Control rendszernek pedig már a 6-os verzióját építik be. Az úttal való kapcsolatért a Michelin ehez a modellhez fejleszett abroncsai felelnek, melyek opcionálisan akár 20”-os szénszálas felniken is lehetnek.
Nyilvános bemutató a hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon.

Ferrari-488 Pista-2019-1600-07Ferrari-488 Pista-2019-1600-05Ferrari-488 Pista-2019-1600-06Ferrari-488 Pista-2019-1600-08Ferrari-488 Pista-2019-1600-02Ferrari-488 Pista-2019-1600-03Ferrari-488 Pista-2019-1600-04

Címkék: Ferrari 488 Pista

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ferrariszubjektiv.blog.hu/api/trackback/id/tr5713687308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása