Szokatlanul hamar lecseréli a 488-as tipusát a Ferrari, bár ezúttal talán pontosabb azt mondani csak egy alaposabb facelift történik, amit kétségbeesetten próbálnak valami világrengető újdonságnak eladni. Ezt mindenképpen alátámasztja a három számból áĺló elnevezés elvetése - ami negyven évig jó volt - , mintegy demonstrálva az újdonság elszakadását az elődöktől. Nem túl eredeti marketing trükk, nyilván jóval olcsóbb mint kifejleszteni egy valóban új terméket. Kívülállóként az az ember érzése, hogy Maranelloban elkeseredett küzdelem folyik a profit folyamatos emeléséért, nem riadnak vissza az olyan jól bevált módszerektől mint az újracsomagolás és valami fantasztikus elnevezés kiötlése, hátha elhiszi a publikum, hogy valami korszakalkotó művet tolnak az orra alá. Persze megközelíthetjük úgy is a kérdést, hogy miért ne csinálná a Ferrari is azt, amit mindenki más is.
Az új járgány neve: F8 Tributo.
Műszakilag nincs túl sok csemege: bekerült az alapmodellbe a 488 Pista erőforrása, a GTB-hez képest minimálisan csökkent a saját tömeg, karbonból készül a hátsó szárny, kicsit reszeltek még a szokásos dolgokon úgymint aerodinamika, elektronika, a beltérbe bekerültek a nagy testvér légbefúvói és kormánya.
Ami sokat változott az az autó megjelenése. A 488 GTB mokány, tömzsi karakterét egy nyúlánkabb, nőiesebb forma váltja, ami már nem annyira verseny- inkább sportautónak akar kinézni.
A letisztultságot újabban nem igazán szeretik Maranelloban. A kesze-kusza vonalak eklektikája különösen a jármű hátsóján feltűnő, metsző egyenesek és tekergő ívek kerültek kifejezetten közel egymáshoz, és valahogy nem állnak össze harmonikus egésszé. A nem olyan rég még márkavédjegynek számító iker körlámpák légiesen modernek, de a 488 feleennyi világítóteste markánsabb, erőt sugárzóbb volt.
Az F8 szemből sokkal megnyerőbb egyéniség, bár bizonyos szögekből a kacsacsőrű emlőst idézi, és az iparág legfantáziátlanabb nappali menetfényét viseli, de alapvetően szép és erőteljes a dizájn. Az összehúzottabb tekintet az ázsiai piacokon biztosan telitalálat lesz még akkor is ha a 488-as lámpatestei különlegesebbek voltak. Az egész formaterv olyan mintha egy ügyes számítógép ötvözte volna a 488 GTB és a McLaren 720 S vonalait. Persze az is lehet, hogy ez így természetes, a légcsatorna és az aktuális divat nászából minden gyártónál majdnem ugyanolyan gyerek születik.
Ha elég kitartóan nézegetjük azért beleláthatjuk néhány emblematikus előd vonásait, hátulról kicsit a 355-ös, féloldalról a Mondial juthat eszünkbe, a motorháztető ablakáról pedig az örökemlékű F40-es. A hátsó ablak különlegessége, hogy az üvegnél könnyebb Lexan-ból készül, ami olyan rugalmas, hogy akár kézzel is be lehet nyomni, viszont ott lehet vele némi súlynyereséget elérni ahol a leginkább számít: magasan.
A formaterv erénye, hogy az F8 Tributo aerodinamikailag 10%-al hatékonyabb mint a 488 GTB, hiszen a Pista valamennyi újítását megörökölte, az emelt teljesítményű többszörös díjnyertes dupla turbós motorral együtt.
A V8-as erejéről azt azért meg kell jegyezni, hogy az elektronikai arzenál ellenére a szimpla kétkerékhajtás már nem minden esetben képes megbirkózni a teljes nyomaték átvitelével. A mai Ferrari-k túlmotorizáltságára jellemző, hogy a vezérlő elektronika csak a legmagasabb fokozatban teszi elérhetővé a maximális nyomatékot, de a két turbóval megfújt erőforrás olyan erőket szabadít fel alacsonyabb fokozatokban is amit nem mindig sikerül igazán kiegyensúlyozottan átadni az aszfaltnak. Szerencsére ebből az átlag felhasználó nem sokat érzékel egészen addig amíg nem feszegeti az autó határait.
Nem teljesen világos miért döntöttek úgy Maranello-ban, hogy idő előtt nyugdíjazzák a 488-ast, ezzel zárójelbe téve a mindössze egy éve bemutatott Pista-t és fél évvel még fiatalabb Pista Spider-t, amelyek nemcsak nem futhatták ki magukat, de gyakorlatilag a kereskedésekbe kerülve el is avultak. Elképzelhető, hogy a V8-as típusok nem fogytak úgy ahogy a Ferrari terveiben szerepelt, és azon tépelődés helyett, hogy a Pista felára nem lett-e túlzó a képességeihez képest, inkább előre menekülve megszabadították azt a legdrágább karbon alkatrészektől, és kicsit átrajzolva, új típusjel alatt gyorsan piacra dobták egy kedvezőbb árcédulával.
Mindezzel együtt maradt egy kívánatos, minden furcsaságával együtt is sikerre ítélt sportkocsi, ami az elődjéhez képest kevésbé macho, a 488 GTB-nél picit gyorsabb, a 488 Pista-nál olcsóbb, az ázsiai vásárlók ízléséhez talán közelebb áll, és elég drágának és különlegesnek néz ki. Az már csak bónusz, hogy egy felfoghatatlanul erős, kiváló sportkupé. Talán a legkiválóbb ami valaha elhagyta az olasz gyár kapuját.
